A jogosítvány története /Tyutyu/

Hazánk 1897. esztendejében a kereskedelemügyi miniszter – ő hozzá tartozott a közlekedés – kijelentette, hogy “a benzin- és petróleummotorok általánosan elismert veszélytelenségüknél fogva hatósági felügyelet és ellenőrzés tárgyát nem képezik”. A sofőrök tudásával alig vagy egyáltalán nem törődtek, bárkinek megengedték a vezetést bejelentési kötelezettség nélkül. Akkoriban mindenki ismerősei révén, esetleg autodidakta módon sajátította el a vezetés tudományát. A legelterjedtebb gyakorlat szerint az autókereskedők vevőjüket felültették a “bakra” és megmutatták, hogy a különféle karok, pedálok és kapcsolók mire valók. Majd kihajtottak a forgalomba, és rövid gyakorlás után magára hagyták az újdonsült vezetőt: menjen, ahogy tud… Rudnay Béla Budapest főkapitánya 1901-ben elérkezettnek látta az időt a motoros közúti járművek közlekedésének szabályozására. Az első vizsgát június 14-én ünnepélyes keretek között tartották a Városliget szélén, a Dózsa György úti Velodrom garázsban. A kapitányság kiküldötte köszöntötte a résztvevőket, majd megszólalt a cigányzenekar, és néhány pohár bor elfogyasztása után kezdetét vette a sofőr- és műszaki vizsga. A jelölt – miután elméletből és műszaki ismeretekből kikérdezték – bekurblizta a motort, kipróbálta a dudát és lassan elindult. A vizsgáztató kívánságára jobbra-balra kanyarodott, majd tolatott és időnként megállt. Komolyabb orvosi vizsgálatot nem írtak elő, elég volt, ha valaki külsőleg egészségesnek látszott. A rövid, néhány percig tartó vizsga után a kifogástalan járművek egy római és arab számokból álló rendszámtáblát kaptak. A 13-as táblát nem adták ki, nehogy szerencsétlenül járjon gazdája. Mivel a Rudnay-féle rendelkezés csak Budapest területén volt hatályos, az a fura helyzet állt elő, hogy bárki keresztül-kasul autókázhatott az országban jogosítvány és forgalmi engedély nélkül. Ha valakinek mégis a fővárosba vezetett az útja, a vámhatárnál felült mellé egy rendőr, bekísérte a Mosonyi utcai rendőrkaszárnyába, ott megnézték a járművét, levizsgáztatták és kapott egy rendszámtáblát. A századforduló táján az országban még nem volt egységes autós rendelet, minden megyeszékhely önálló szabályokat alkotott. Az egri városatyák például kimondták, hogy “a város területén, az automobilon és motoros járműveken való czéltalan futkározás tilos”. Azt, hogy ki a rossz vezető, 1907-ben így határozták meg: “akinek keze alatt sír a rábízott gép, fogát vicsorítja az áttétel, nyikorog a fék, és keservében megpukkad a gumiabroncs”. Már akkoriban tudták, hogy az izgága, erőszakos ember éppen annyira veszélyes a közlekedésben, mint a lassú, melankolikus hajlamú. 1910-ben a belügyminiszter az ország területét 15 gépjármű kerületre osztotta, így a rendszám alapján beazonosítható volt az autó. Ez időtől kezdve van Magyarországon gépjármű statisztika, 1910-ben, 1047 rendszámtáblát adtak ki. 1912 márciusában létrejött az első állami sofőriskola, ahol a hivatásos tanulóknak kötelező volt 441(!) óra műhelygyakorlatot végezni, mivel úgy tartották helyesnek, hogy a kocsit az javítsa, aki vezeti. A forgalmi szabályokat viszonylag könnyen elsajátították a tanulók, hiszen az csupán az indulás, a kanyarodás és nyitott autóban, a megállást jelző karjelzésekre szorítkozott. Az akkor létező mindössze négy közúti jelzőtábla jelentésének elsajátítása se okozott nagyobb szellemi megterhelést. Ekkoriban kezdett alábbhagyni a korábban tapasztalható autóellenesség, bár még mindig sokan voltak, akik fenntartással figyelték terjedését. Ez utóbbiak közé tartozott Ferenc József császár is, aki miután életében először ült autóban, tízperces kocsikázás után nagy megkönnyebbüléssel kiszállt és kijelentette: “Az automobil alkalmas az emberek idegességének növelésére.” (K. S.) A rendőrség motorkerékpáros szolgálata 1921. augusztus 1-én rendőr főkapitányi paranccsal a lovasrendőrség pótlására és a gyalogos rendőrök kiegészítésére Kerékpáros Osztályt szerveztek Budapesten, 60 fővel. Az első motorkerékpáros rendőr 1926. július 29-én indult útjára a Mosonyi utcai laktanyából. A motorkerékpáros rendőrök kezdetben megfigyelő, felderítő, futár és összekötő feladatokat láttak el. 1926. szeptember 9-én alakult meg a Közlekedési Osztag a Kerékpáros Osztály külön csoportjaként, és itt rendszeresítették a motorkerékpárokat. 1928-ban már a gépjárművek ellenőrzése és főleg a gyorshajtások megakadályozása volt a motoros osztaggá szerveződött motorkerékpáros rendőrök fő feladata. Az osztag öt darab motorkerékpárral rendelkezett, motoronként egy vezető és egy intézkedő rendőr teljesített szolgálatot. 1934. augusztus 01-én kezdték meg működésüket a Kerékpáros Osztályon belül a baleseti járőrök. Oldalkocsis motorkerékpárral háromfős járőrök látták el ezt a szolgálatot. Néhány év múlva a motorkerékpárokat kétszemélyes Balilla gépkocsik váltották fel. A motoros osztag 1941-ben már 4 altiszti és 57 fős rendőri létszámmal rendelkezett, s közülük került ki az államfő útját biztosító motorkerékpáros egység is. 1943-ban 24 oldalkocsis és 7 szóló motorkerékpárral láttak el szolgálatot, és további fejlesztésekre lett volna szükség, azonban a II. világháború kitörése miatt erre már nem kerülhetett sor. 1947-ben a fővárosban a járművek száma meghaladta a háború előttit és ez megkövetelte a közlekedési szakterület fejlesztését is. A BRFK Igazgatási Rendészeti Ügyosztályán 30 fős Közlekedési Ellenőrző részleget hoztak létre, amely beleolvadt az 1948-ban felállított Közlekedési Ellenőrző Őrs szervezetébe. Az őrs ekkor 5 darab Jawa motorkerékpárral rendelkezett. 1950-re a közúti közlekedésben létrejött mennyiségi és minőségi változások a közlekedésrendészet további fejlesztését tették indokolttá. 1950. május 27-én a rendőrség szervezetéről szóló 15400/1950. BM számú rendelettel létrehozták a BRFK-n a Közlekedésrendészeti Osztályt, amely munkájához 14 darab BMW motorkerékpárt kapott. 1954-ben az osztály 10 szóló és 17 oldalkocsis motorkerékpárral rendelkezett. 1960 tavaszán 24 fővel díszmotoros egység alakult a hazánkba látogató államfők és magas rangú személyiségek biztosítására, kísérésére. A feladatokat Simson motorkerékpárokkal látták el, és Szegeden készült, új egyenruhákat viseltek. Bemutatkozásukra Sukarno Indonéz államfő látogatásakor került sor. 1964-ben a szolgálatot 15 darab oldalkocsis BMW, 4 darab M-72-es oldalkocsis motorkerékpárral és 3 darab, szóló Pannóniával látták el. Az 1971-ben történt átszervezést követően a Forgalomellenőrző és Forgalomirányító Osztályból egy osztályt, a Forgalombiztonsági Osztályt hozták létre, ami 5 alosztályból állt. Minden alosztály rendelkezett néhány P-10-es és P-20-as motorkerékpárral. A ’70-es években egyes megyei rendőr-főkapitányságokon illetve nagyobb városokban is kialakult a motoros járőrszolgálat alkalmazásának igénye. A 80-as évekre a gépjárművek számának növekedésével egyre gyakrabban alakultak ki forgalmi torlódások a fővárosban. Mivel ezek gócpontjait járőr-gépkocsival képtelenség volt megközelíteni, égetően szükségessé vált egy speciális motoros rendőri szolgálat ismételt megszervezése. 1981. március 01-én 56 fővel Motoros Alosztályt hoztak létre a Forgalombiztonsági Osztályon, ideiglenes jelleggel, és már a következő évben az akkori belügyminiszter-helyettes az ideiglenes jelleget megszüntette, és az alosztály működését jóváhagyta. 1987-ben 100 főre fejlesztették a Motoros Alosztályt. Jelentősen nőtt a technikai ellátottság. A beosztottaknak új motoros védőruhát rendszeresítettek. A szolgálat ellátására 40 darab XJ-650-es Yamaha, 37 darab BMW R-60, és R-65, 30 darab MZ és 16 darab BMW R-65 díszkísérő motor állt rendelkezésre. Ekkor vált először lehetővé, hogy az egész Motoros Alosztály egyszerre ülhetett motorkerékpárra. 1992-ben a BRFK Közlekedésrendészet neve Közlekedésrendészeti Főosztályra változott. A szervezeti módosítás következtében a Motoros Alosztály kettévált, Motoros “A” és Motoros “B” Alosztályokra. Az állománytábla szerinti rendszeresített létszám alosztályonként 1 + 58 fő volt. 1995 áprilisában a motoros alosztályok 96 fővel teljesítettek szolgálatot, melyhez 15 darab BMW K-75 díszkísérő, 5 darab BMW K-75 kétüléses, 4 darab XJ-650 Yamaha, 21 darab BMW R-65 és 19 darab SR-250 Yamaha motorkerékpár állt rendelkezésre. A közúti forgalom folyamatos növekedése, a szolgálati feladatok ellátása a megyei szervek esetében is szükségessé tette a motoros közlekedési járőrszolgálat felállítását. A közlekedési állomány által jelenleg használt szolgálati motorkerékpárok összetétele, szolgálati feladat ellátására való alkalmassága, az évi és az össz-futás teljesítmények, valamint a beszerzés óta eltelt idő szempontjából is igen változatos képet mutat. A 207 db szolgálati motorkerékpárra vonatkozóan a beszerzések óta eltelt idő átlagosan 10 év, amellett, hogy 24 db több mint 16 éve került beszerzésre. Az elöregedett járműpark ellenére a motorkerékpárok mindössze 10 %-a áll javítás alatt, és mintegy 6 %-a vár selejtezésre. A járművek elhasználódottságát jellemzi, hogy az átlagos össz-futásteljesítmény megközelíti a 70.000 km-t, és 14 db motorkerékpár össz-futásteljesítménye meghaladja a 200.000 km-t, további csaknem 70 db több mint 100.000 km-t futott összesen. A szolgálati motorkerékpárok legjelentősebb fejlesztésére 10 éve került sor. 1996 végén 22 db, 1997 közepén 20 db, majd 2000 elején újabb 11 db gyári kialakítású BMW motorkerékpár beszerzésére került sor központi forrásokból. Azóta a rendőri szervek saját költségvetési keretük terhére szereztek be néhány járművet, illetve önkormányzati adományok javították a motorkerékpáros járőrszolgálat jármű-ellátottságát, de központi beszerzésekre nem került sor. Az elmúlt években voltak un. központi beszerzések, bár azok alapítványok keretein belül 2008 év végéig, majd az OBB keretein belül valósultak meg az elmúlt év végéig. Pontosabban: 2004-ben 4 db R1150RT Police, majd 2008-ban 8 db BMW R1200 RT Police, 2011-ben 8 db BMW R 900RT Police és 2013-ban 4 db BMW R 1200RT Police típusú. A feltüntetett beszerzések a BRFK-ra értendők. ORFK szinten is voltak hasonló beszerzések, ott db számot nem tudok most fejből. Még egy pontosítás, ha nem haragudtok meg. A Motoros Alosztály jelenlegi formájának megalakulási dátuma:1981 03.01 /Sági Tyutyu/